HŰHA

A válás ellenére is jóban van Liptai és Gesztesi

A színész és a mûsorvezető nyolc évvel ezelőtt vált el egymástól, ennek ellenére a kapcsolatuk rendkívül kiegyensúlyozott és baráti.
  • Szerző: Ripost

Hosszú évek után először készült közös fotó Liptai Claudiáról és Gesztesi Károlyról

A dolog pikantériája, hogy a felvételeken női ruhában szerepelnek az egykori házasok.

Claudiáék a Sztárban Sztár révén kerültek munkakapcsolatba egymással: míg a művésznő a zsűri székében foglalt helyet, addig Gesztesi versenyzőként állt a színpadra. Miközben Claudia hangosan nevetett volt férje produkcióján, aki Dollyt alakította, közös lányuk, Panka a nézőtérről drukkolt az apukájának öccsével, Gesztesi Károly kilencéves fiával, Áronnal.

A produkció utáni szünetben Claudia megragadta az alkalmat, hogy nővé maszkírozott exével közös fotót készítsen.

Ezt Gesztesi örömmel fogadta: hatalmas mosollyal és kézcsókkal üdvözölte lánya édesanyját. A képen a pár láthatóan teljes egyetértésben karol egymásba.

„Õ a volt férjem, Karcsi. Ádám egy sorral lejjebb drukkol neki, felettem pedig a lányunk izgul ülve. Na, ez a családi vállalkozás!" – írta a képhez a műsorvezető.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?