Létrehozva: 2021.03.18.

Elképesztő ajánlatot tett Alekosz: a börtönszex után most erre keres jelentkezőt

A különös eszmefuttatásairól elhíresült egykori valóságshow-hős ismét egy nem mindennapi ötlettel rukkolt elő. Vajon lesz, aki bevállalja?

Szerző Doris

Alekosz nemrég még azzal sokkolta a közvéleményt és a sajtót, hogy börtönben sínylődő hölgyeket szeretett volna mindenféle testi örömben részesíteni, az a misszió azonban befuccsolt, a BVOP ugyanis nem adott rá engedélyt.

Alekosz megint új ötlettel állt elő (Fotó: Facebook)

A görög származású, igazán kreatív fantáziával megáldott egykori valóságshow-hős most egy újabb különös ötlettel rukkolt elő, jóllehet, ennek nincs köze az erotikához.

Alekosz lakásfelújítás előtt áll, pénze azonban nincs rá. Ezért pattant ki a fejéből az ötlet, miszerint olyan festőt, burkolót, valamint asztalost keres, aki reklámért cserében, ingyen elvállalja a munkát, ami nem kevés. Egy teljes szintet kéne renoválni, lépcsőházzal és hat szobával együtt!

A 201.000 forintos vagyonőri fizetésemből megélni nem lehet, nemhogy lakást felújítani. A zsíros állásokba, mint például a televíziók, minekután dilettánsok gyülekezete, nem emelnek be. A valóságshow-ban nyert 12 millió forintom megvan, le van köve! Esküvőre. Nem nyúlhatok hozzá, mert akkor elvész a kamat. Megnősülök, amint valaki hajlandóságot mutat. A fal viszont penészedik, meszelni kell” – ecsetelte a Ripost-nak Alekosz, aki szerint nála egyszerűen nincs jobb választás.

Fotó: Facebook

Nos, te bevállalnád a felújítást vagy az esküvőt?

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”