Létrehozva: 2015.08.08.

Bálint Antónia: rágalmaznak Hajdúék!

Reagált Toncsi a mai címlapra. Azt mondja, nála is összejövetel volt, nem ivott alkoholt és nem hívta Hajdúékat. Egyre szövevényesebb az ügy.

Bálint Antónia közösségi oldalán és a %RIPOST%-nak is kifejtette véleményét a mai Blikk címlapról. A cikk azt állítja, Toncsi csütörtök este ittasan telefonálgatott Hajdúékhoz, amit a házaspárnál lévő vendégek is hallottak, mivel Sarka Kata kihangosította a beszélgetéseket. Az egykori szépségkirálynő most azt mondja, mindez nem igaz. "Ahogyan Hajdúéknál, úgy

nálam is épp baráti összejövetel volt,

és mindenki egybehangzóan tudja bizonyítani, hogy

sem alkoholt nem fogyasztottam, sem telefonhívást nem indítottam Hajdúék felé.

Van olyan barátnőm, aki nálunk is aludt aznap" - írj Antónia oldalán. Toncsi a %RIPOST%-nak azt mondta, egyáltalán nem foglalkozik Hajdúékkal, még csak nem is gondol rájuk. Már azt is nevetségesnek tartotta, amikor a házaspár azzal vádolta meg, hogy jósnőhöz fordult, hogy rontást rakjon rájuk. Be is perelte a családot, ahogy most is be fogja őket. Azt mondja, a rendőrséghez fordul, egyrészt tanúk bizonyítják, hogy Hajdúék története nem igaz, másrészt a telefonhívások is lekövethetőek a nyomozók által.

Toncsi most a %RIPOST%-on keresztül azt kéri: végre hagyják őt békén, szálljanak le róla! Azt, hogy a Hajdú házaspár vajon miért szállna rá, vagy miért vádolná meg alaptanul ilyesmivel, ő sem tudja. Szerinte Sarka Katát zavarja, hogy ő írt róla könyvében, de arra is kitért, hogy gyermeke édesapjának új párja, és Hajdú Péter felesége jóban vannak.

Antónia mindenesetre azt mondja, teljesen civil életet él, bankárként dolgozik. Hívásunkkor is egy tárgyalásra igyekezett, fel is tette a kérdést: mi lesz, ha tárgyalópartnere ma reggel esetleg már elolvasta valahol, hogy ő ittasan zaklatta Hajdúékat?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle