Létrehozva: 2021.06.28.

Gigászok csatája: Ma bíróságon ugrik össze Baukó Éva és Alekosz

Izgalmas napnak nézünk elébe, hiszen hangos vitájuk után most a bíróságon folytatódik Baukó Éva és Alekosz perpatvara. Ebből baj lesz, az biztos...

Kissé elfajult a tyúkper Baukó Éva és Alekosz között, miután az egykori villatársak egy pitiáner összegű tartozás miatt nyilvánosan feszültek egymásnak néhány hónappal ezelőtt. Mint ismeretes, a folyton jómódjával kérkedő Alekosz, 100 ezer forintot kért kölcsön Évától, amely összeget nem adott vissza határidőre.

Egykor jó barátok voltak, most ellenségként állnak a bíró elé... (Fotó: LifeTV)

Ez szolgáltatta a vita alapját, majd Baukó gondolt egyet és kiposztolta kettejük „beszélgetését”, melyből kiderült, hogy Alekosz viszonylagos rendszerességgel küld neki önkényuralmi jelképeket. Az egykori valóságshow-nyertes emiatt indított pert Éva ellen, mondván ő itten rágalmazva lett, mi több, a becsületébe gázoltak...

Ma délután egy meghallgatással indul a per, ami bizonyosan érdekes fordulatokat tartogat majd, hiszen a felperesről tudható, hogy érthetetlen mondatszerkezetekkel szereti a magas intelligencia látszatát kelteni, míg az alperes híresen hamar jön ki a sodrából...

Az eseményekről természetesen beszámolunk...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

HŰHA

Se bugyi, se más? Tolvai Reni alig valamiben borzolta a kedélyeket

HŰHA

Kelemen Anna elárulta: Ezért írogatnak neki huszonéves fiúk

HŰHA

Mazsi mellbimbója átszúrta falatnyi felsőjét, így illegette magát - Videó