Létrehozva: 2020.06.29.

Bella Hadid nyerte a hétvégi instagramos pucérkodó versenyt

Korunk egyik legjobban fizetett topmodellje ingyen és bérmentve is megmutatja közkedvelt idomait a rajongóinak.

Bella Hadid villámgyors karrierépítésében a kiváló testi adottságai és a szépsége mellett fontos szerepe van a vetkőzési hajlandóságának. Ezzel csak az elmúlt gazdasági évben több mint két és fél milliárd forintnak megfelelő összeget szedett össze.

De Bella akkor is szívesen pózol kevés ruhában, ha nem kap érte fizetést. A karanténhelyzet kihirdetése óta gyakorlatilag egyik nap se volt felöltözve teljesen, folyamatosan olyan képeket posztol, amiken nem visel melltartót.

A magamutogatási hév a hétvégén ért a csúcsra a 23 éves topmodellnél. A nappaliban átlátszó ruhában fotózta magát.

Fotó: Instagram

Majd a mellein feltűrt pólóban elment kutyát sétáltatni.

Fotó: Instagram

Végül megpihent a medencében, és közben csak egy olyan aprócska tanga volt rajta, ami zsebkendőnek is kevés lenne.

Fotó: Instagram
Fotó: Instagram

Szóval, ha lenne verseny a modellek és más híres hölgyek között, hogy ki tudja a legrövidebb idő alatt a legtöbb erotikus képet feltölteni magáról az Instára, akkor Bella toronymagasan nyerne. Akárcsak a tavaly év végi vakációja alatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria