Létrehozva: 2018.03.03.

Berki Krisztián: Pamela megszegte a megállapodásunkat

Az izomceleb és gyermeke édesanyja között egyre inkább elmérgesedik a helyzet. Krisztián elmondja, mi történt az elmúlt napokban.

Berki Krisztián néhány napja a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató komáromi lakásotthonának lakóit látogatta meg, ahol motivációs tréninget tartott a szülők nélkül nevelkedő kamaszoknak. Krisztián itt mesélt arról, mi robbantotta ki a vitát közte és egykori kedvese, Pamela között.

"Itt állok ezek között a srácok között, akik szülő nélkül nőnek fel, és látom a szemükben, milyen mély nyomot hagyott bennük mindaz, amit átéltek, mielőtt ebbe a biztonságot és szeretetet adó otthonba kerültek…

Közben pedig akaratlanul is azon gondolkodom, hogy tényleg nincs jobb dolga az exemnek annál, mint hogy megpróbál engem ellehetetleníteni apaként.

Natinak úgy kellene felnőnie, hogy érzi, az apjára és az anyjára is számíthat, és egyik fél sem dönt önkényesen arról, hogy mikor melyikükkel tölt időt. Pedig Pamela ezt megtette! Szomorú, de a lányom írásban rögzített megállapodásunk ellenére sem lehetett velem kedden. A beosztás ott van az óvodában is, hiszen tudniuk kell, melyik napon melyikünk megy érte, de aznap még csak be se vitte őt az óvodába, és nem is értesített engem erről”

– fakadt ki Krisztián, aki úgy döntött, a gyámügyhöz fordul a gyermekelhelyezés kérdésében.

"Azt gondolom, hogy Pamela nem használhatja fel a gyermekünket arra, hogy engem büntessen a vélt sérelmeiért, mégis megteszi. Ha sértve érzi magát egyes nyilatkozatomért, vagy mert boldog vagyok, és ezt nem titkolom, az az ő dolga, de nem szegheti meg a megállapodásunkat, pláne nem úgy, hogy engem erről nem értesít. Azt szeretném, hogy közös felügyelet alatt neveljük a kislányunkat, és ennek érekében a gyámügyhöz fordulok! Sőt tudomást szereztem az Apák az Igazságért Egyesületről is, akik éppen azt tűzték ki célul, hogy érvényt szerezzenek az apákat megillető jogoknak”  – mondta Krisztián.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde