Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.11.

Gyönyörű virágcsokorral lepték meg Bochkor Gábor exét, vajon kitől kaphatta?

Dr. Demeter Alexandra roppant kapós lett, amióta kiderült, hogy viszonya volt Bochkor Gáborral, a románc azonban két év után véget ért. Alexandrát azóta folyamatosan ostromolják, a minap még ajándékot is kapott. De vajon kitől?

Tucatszámra kapja a leveleket dr. Demeter Alexandra, akiről nemrég derült ki, hogy két évig volt Bochkor Gábor barátnője, csakhogy a rádiós ezt nem vállalta fel, soha nem mutatkozott a nyilvánosság előtt a szemrevaló gyógyszerésszel.

Fotó: Ripost

Végül szakítás lett a vége.

Alexandrának azonban nem kell búslakodnia, sorra kapja a leveleket, kis túlzással minden pasi őt akarja, kedvére válogathat.

Fotó: Instagram

„Mivel szingliként voltam feltüntetve, és én is úgy nyilatkoztam a sajtónak, mintha nem lenne párkapcsolatom, joggal hihették sokan, vevő vagyok az ismerkedésre. Valóban sok levelet kapok, ami jólesik. A férfiak részéről az elmúlt két évben is nagy volt az érdeklődés, de eddig foglalt volt a szívem” – magyarázta a Blikknek Alexandra.

Nos, Alexandra nemcsak leveleket, hanem egy gyönyörű virágcsokrot is kapott a hétvégén. Bár az rejtély, hogy kitől és miért kapta, a sok virág között bizony ott díszeleg egy szál vörös rózsa is, ami – mint tudjuk – a szerelem szimbóluma.

„Hétvégi meglepi köszöntő

- írta sejtelmesen az Instagramon a gyógyszerész.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Dr. Demeter Alexandra (@demeteralexandra) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz