Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.29.

Bródy János színészként is helytáll, felállva ünnepelte a közönség

Különleges pillanatnak voltak szemtanúi azok, akik megnézték a Tied a világ! címû darab ötvenedik elõadását a Játékszínben.

A tapsrend közben egyszer csak megjelent a színpadon a teátrum igazgatója, Bank Tamás egy tortával. Ezzel köszönte meg a darab szereplőinek: Feke Pálnak, Nagy Sándornak, Vecsei Lászlónak és az egy dal erejéig megjelenő Bródy Jánosnak, hogy mindig teltházas előadást csinálnak.

„Nagyon örültem, amikor megkerestek az ötlettel, hogy lenne egy előadás a mi dalainkkal fűszerezve – mondta a %RIPOST%-nak Bródy János. – Külön meglepetés, hogy Szörényi Levente és én is kaptunk benne szerepet. Hol ő, hol én éneklünk egy dalt, még egy kis tánc és színészkedés is van benne. Nagyon szeretjük, ráadásul egy zenekar is van a színpadon, amiben Levente fia, Szörényi Õrs dobol.”

Arra a kérdésre, hogy lesz-e még Illés koncert, Bródy János határozott nemmel válaszolt.

„Az eredeti felállásból ketten már az égi zenekarban játszanak, így nem lesz több – árulta el a zeneszerző, dalszövegíró legenda. – Ezért is jó ez a darab, mert így emléket állítanak a zenekarnak, és még több generáció megismeri ezeket a dalokat.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz