HŰHA

Dagad a botrány: Hajdú Péter szerint Kero hazudott

A mûsorvezetőnek komoly problémát okozott a sorozatos zaklatással vádolt Kero, aki szerinte szimplán gyáva, ezért mondta le a szereplést az Esti Frizbiben.
  • Szerző: Buster

Mint ismeretes, a zaklatással vádolt egykori igazgató-művészeti vezető szerdán a felvétel előtti utolsó pillanatban mondta le a szereplést az Esti Frizbiben. Hajdú Péter szerint Kerényi Miklós Gábor egyszerűen megijedt, és egyenesen baromságnak nevezte, hogy rosszullétre hivatkozva táncolt vissza.

"Nagyjából egy héttel ezelőtt hívtuk meg Kerót a Frizbibe. Õ az utolsó pillanatban, kedden jelzett vissza, így miatta átszerveztük az egész adást. Ehhez képest mégis visszamondta"

- kezdte a Színes Ásznak Hajdú, aki keményen megmondta, mit gondol az indokként felhozott rosszullétről.

"Gondolom, megijedt, hogy valamelyik áldozatával szembesítjük, hiszen többször is megkérdezte tőlünk, hogy van -e ilyen jellegű tervünk. Mi elmondtuk, hogy nincs, és be is tartottuk volna  a szavunkat. Úgy látszik azonban, hogy  a félelem nagyobb volt.

Állítólag orvost kellett hozzá hívni, de ez csak egy baromság!

Biztos vagyok benne, hogy szó sem volt ilyesmiről, csak megfutamodott"

-fakadt ki az ATV műsorvezetője.

 

És ezeket olvastad már?