Létrehozva: 2019.10.14.

Nincs akadály, megvan a papír: hozzámehet Krishanhoz Demcsák Zsuzsa

A műsorvezető a hétfő reggeli Mokkában jelentette be, hogy az utolsó akadályt is megoldották, Krishan itthon is elveheti a kedvesét.

Sugárzó mosollyal jelentette be a Mokka hétfői adásában Demcsák Zsuzsa, hogy Krishan megszerezte Indiában a szükséges papírt, így már nincs akadálya annak, hogy Magyarországon feleségül vegye a csinos műsorvezetőt.

„Jelentem, megvan a papír! Már csak a hivatalos fordítások kellenek, meg az úgynevezett apostille (közjegyző általi hitelesítés – a szerk.), de ezeket már itthon, Magyarországon is el tudjuk intézni. Megvagyunk” – mondta el örömmel Zsuzsa, aki már nagyon várja, hogy kedvese hazatérjen hozzá.

A műsorvezető elárulta, szűk körű esküvőre vágynak, nem szeretnének nagy felhajtást, inkább a szeretteikkel élnék meg a fontos pillanatot. Gyereket egyelőre nem szeretnének, úgy érzik, Zsuzsa gyerekeivel, Benedekkel és Tamarával teljes az életük.

„Nem téma ez nálunk. Ő mindig azt mondja, hogy megvan a családja, és az a fontos, hogy mi együtt legyünk, ennél nem kell több” – fogalmazott a műsorvezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rákkal küzdött, és meggyűlölte második hazáját az olimpiai bajnoknő

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?