Létrehozva: 2018.02.01.

Döbbenetes dologra készül a magyar pornódíva: Visszatérne

Husika egyszer már megmutatta, hogy képes bekerülni a nagypolitikába, és most újra szeretne egy mandátumot, csak éppen nem Olaszországban.

Staller Ilona, vagyis Cicciolina 1987-ben egy radikális párt színeiben bejutott az olasz parlamentbe, később pedig Magyarországon is megpróbált mandátumhoz jutni. 2002-ben ez nem sikerült neki, de most újra nekiveselkedne, sőt haza is térne, ha akadna olyan párt itthon, amelyik kérne szolgálataiból. Erről a Blikknek mesélt.

"Tudom, hogy már kevés idő van hátra  a választásokig, de ha van lehetőség felkerülni valamelyik párt listájára, szívesen, örömmel vállalnám a megmérettetést"

- mondta  a lapnak Husika, aki kurtán ismertette programját is és elárulta, akár választott hazáját is otthagyná, ha akadna párt, amelyik komolyan venné őt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A BAHART új hajóin szelhetjük a gyönyörű Balaton habjait

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde