Létrehozva: 2019.03.11.

Drámai pillanatok, ez történt Szabó Győzőék babájának születésekor

A színész harmadszor is apa lett, és szerencsére mindenki jól van a családban.

Harmadszor is apa lett Szabó Győző, aki két piros lámpa és egy lassú lift miatt lekéste kisfia, Gáspár Zoltán születését. Ennek ellenére a színész boldog, mert a baba és a mama is jól vannak. 

"Köszönjük, megszületett a kisfiú, mindenki jól van, mérhetetlenül nagy a boldogság a családunkban" – nyilatkozta a Lokálnak nem sokkal a szülés után Szabó Győző, aki noha eleinte kissé tartott az apás szüléstől, végül mégis úgy döntött, hogy ott szeretne lenni kedvese, Rezes Judit mellett a nehéz percekben. A szülést azonban lekéste.

"Minden köszönés nélkül rongyoltam be a szülőszobára, ám abban a pillanatban tették Judit mellkasára a gyereket. Azt hiszem, így bent is voltam, meg nem is voltam bent, de ha az a két piros lámpa nincs, beérek. Lehet, hogy ha nem kell várni a liftre, beérek, de ilyen a sorsszerűség" – mesélte a Petőfi Rádióban Szabó Győző, aki immár háromszoros apuka. Első házasságából született nagylánya, Bori már 22 éves, Judit pedig 2010-ben adott életet első gyermeküknek, Misinek, aki féltestvérével együtt már nagyon várta a kis öcsi érkezését. Minderről a színésznő írt saját blogján, nem sokkal kisfia születése előtt.

„Mindig is tudtam, hogy szeretnék a fiam mellé egy tesót, viszont színésznőként nem könnyű kiválasztani a megfelelő időpontot. Ha van egyáltalán ilyen, mert mindig azt mondják, hogy az sose jön el. (…) A szüléstől most sem félek, inkább megint valami kíváncsi várakozás van bennem. (…). Jöjjön akkor, amikor már fel van készülve, én itt vagyok! Várom! A család többi tagjáról nem is beszélve” – írta egy héttel Gazsi érkezése előtt a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár