Létrehozva: 2017.10.26.

Drámai vallomás, Aradszky László menthette meg bátyját a kivégzéstől

Elválaszthatatlan lett a legendás énekes és testvére, András.

Aradszky László bátyját, Andrást ugyanis itthon az ötvenes években halálra ítélték távoli unokatestvérük disszidálása miatt. András akkor a Népsportnál dolgozott újságíróként, de azzal vádolták, hogy ő segített rokonuknak elhagyni az országot.

„Először halálra ítéltek, majd tizenöt éves börtön lett belőle valahogy" nyilatkozta a Story magazinnak Aradszky András. „Se a szüleim, sem Andris sem tudott rólam másfél évig semmit. Hónapokig magánzárkában voltam, csak akkor derült ki, mivel vádoltak, amikor elkezdődött a tárgyalás. Hazaárulónak, rendszerellenesnek tartottak. Szerencsére a kivégzést megúsztam, de a fellebbezés lehetősége nélkül tizenöt évre ítéltek, majd a csolnoki szénbányába vittek. Lacit nem érdekelte, hogy örökre tönkreteheti a karrierjét, meglátogatott a munkatáborban. Később arra gondoltunk, emiatt nem adhatott ki lemezt tizenhat éven keresztül. Szabadulásom után néhány napot dolgoztam a szerkesztőségben, jöttek az oroszok, akik visszavittek volna a börtönbe. Akkor tudtam, hogy el kell hagynom az országot ötvenhat novemberében, akkor már nem tudtunk Lacival találkozni.

András végül kalandos körülmények között Svédországban kötött ki, majd 23 évig haza sem tudott jönni.

„Elkezdtem dolgozni egy északi bányában, majd elhelyezkedtem a megyei munkaerő-hivatalban, ahonnan igazgatóként mentem nyugdíjba - folytatta a szerető testvér. – Svéd feleségem lett, aki azért tanult meg magyarul, hogy majd a rokonaimmal tudjon beszélgetni. Akkor lett kicsit könnyebb, amikor Lacit először magamhoz ölelhettem. Az is csoda volt, hogy egyáltalán kiengedték hozzám, sosem felejtem el, az Isten véled édes Piroskámat nálunk gyakorolta. Utána már a feleségével, Évával jöttek ki hozzánk, utoljára hat évvel ezelőtt, a nyolcvanadik születésnapján járt nálam, de az internet óriási ajándék, azóta napi kapcsolatban voltunk.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg