Létrehozva: 2016.12.19.

Durva: bedrogozták a TV2 sztárját!

Az énekesnõ az eset után napokig rosszul volt, még egy pohár vizet sem tudott meginni.

Szörnyű élményben volt része Pásztor Annának, pedig csak a barátaival szeretett volna bulizni egyet. Az Anna and the Barbies énekesnője hat évvel ezelőtt a barátaival ült be iszogatni, amikor egy spanyol társaság csatlakozott hozzájuk. Ekkor történhetett a baj, hiszen Anna nem ivott sokat, emlékei szerint mindössze egy háromdecis sör harmadát fogyasztotta el.

"Egy háromdecis sör egyharmadát ittam meg, de utána nyolc óra teljesen kiesett az életemből. Semmire nem emlékszem, pedig állítólag hatalmasat buliztunk utána, több szórakozóhelyen is voltunk" - mondta el a Borsnak Anna.

"Délután csak egyszer mentem ki a mosdóba, miközben ott ültünk és beszélgettünk egy kisebb spanyol társasággal."

Mivel az énekesnő teljesen megbízik a barátaiban, gyanítja, hogy a spanyolok közül tehette valaki az italába a kétes hatású szert, ami, bár egy estére felpörgette, minden emlékét kitörölte és kegyetlen napokat okozott számára.

"Másnap aztán jártányi erőm nem volt, majdhogynem eszméletlenül feküdtem.

Az első nap még vizet inni sem tudtam.

Anna manapság sokkal elővigyázatosabb, és az eset óta már a bulikért sincs annyira oda, mint korábban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”