Létrehozva: 2018.10.11.

Durva vádak, kitálalt a volt feleség: ezt mondta Gregor Bernadettékről!

A színésznõ és volt férje, Szarvas Attila nemrégiben, teljes titokban váltak el, ám most kiderült, hogy nem volt zavartalan a búcsú.

Eddig mindenki úgy hitte, hogy a legnagyobb békében vált el egymástól Gregor Bernadett és Szarvas Attila, ám könnyen lehet, hogy mégsem volt zavartalan a búcsú.

Ezt támasztják legalábbis alá Szarvas Attila első feleségének szavai, aki meglepő módon nem egykori férjét, hanem Bernadettet vette a védelmébe.

"Sokáig gondolkodtam, hozzászóljak-e vagy sem. (…) Az összes cikk a témával kapcsolatban nagyon egyoldalú következtetéseket von maga után. Igen, valóban Berni negyedszer válik. Attila „csak” másodszor, ami nem jelenti azt, hogy ő mintaférj volt mindkétszer, csak hát a körülmények… (…) Bernivel való házasságuk nem közös megegyezéssel ért véget, ahogy a miénk sem. (…) Nagyon csúnya dolgok vannak a háttérben, amiket a közvetlen környezetben élők tudnak, mások nem. (…)

A lényeg, hogy nem Berninek kell elvinnie a hátán a balhét, mert az egy óriási hazugság lenne.

(…) Mi sem miatta váltunk el. Attila lump életmódja elviselhetetlen" - hozta le a volt feleség nyilatkozatát a hot! magazin.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle