HŰHA

Egy másik budapesti színházból már korábban kitiltották Gothár Pétert

Kiderült, nem a Katona József Színház volt az első teátrum, amelyik úgy döntött, soha többé nem akar együtt dolgozni Gothár Péterrel. Úgy tudni, korábban egy másik színház igazgatója is eltávolította őt, mert fellázadt a rendező ellen a társulat. Mindenki találgat, melyik intézményről van szó, hiszen természetesen ezt az ügyet is csendben intézték a színházcsinálók.
  • Szerző: Ripost

Nem véletlenül emlegette Gothár Péter szellemi bázisaként, szeretett munkahelyeként a Katona József Színházat. A Máté Gábor vezette intézmény volt az utolsó mentsvára, mert a legtöbb helyen már évek óta köszönik, de nem kérnek belőle.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: MTI

A úgy értesült: volt egy másik fővárosi színház is, ahonnan kitiltották, mert a társulat nem bírta elviselni Gothár stílusát, agresszív viselkedését. Értesülésünkre a „nemgogol” nevű színházi blog is ráerősít, amelyből az is kiderül: külön testületi ülést hívtak össze, hogy kezeljék a helyzetet. Az ott dolgozó színészek arra kérték a vezetőséget: Gothár soha többé ne rendezzen náluk.

A vezetőség fejet hajtott a társulat döntése előtt, így közölték is a Nemzet Művészével, hogy távoznia kell. Úgy tudni – és a blogbejegyzés is erre enged következtetni – hogy a szexuális zaklatással megbukott rendező végig agresszív volt a művészekkel és megalázó helyzetbe hozta őket. Állítólag ott szexuális visszaélésig nem mert elmenni, bár az áldozatok vallomásainak részletei nem ismertek. Az viszont igen, hogy egyáltalán nem állt a rendezőtől távol, hogy vulgáris kifejezéseket használjon, ha a folyosón összefutott egy színésznővel…

Mint a példa mutatja, ez a fővárosi színház sem beszélt a nyilvánosság előtt. Akárcsak legutóbb a Katona. Jobbnak látták ők is szépen csendben rendezni az ügyet... Gothár így nyugodt szívvel folytathatta szégyenteljes dolgait. Mindenki találgat, hogy melyik teátrumban történhetett a korábbi kitiltás.

A több budapesti színházat is megkeresett, ahol rendezett Gothár. Az Örkény Színháztól érkezett válasz szerint náluk 2013 óta nem rendez a szexuális zaklatáson kapott művész.

„Gothár Péter meghívásával kapcsolatban az Örkény István Színházban semmiféle testületi döntés nem született. Gothár Péter színházunkban utoljára a Kék Angyal című előadást rendezte 2013-ban. Visszahívására azért nem került sor, mert a színház az utóbbi években a korábbitól eltérő színházszakmai, stiláris alkotói utat követ” – reagált a színház lapunk megkeresésére.

A Thália Színház azt közölte lapunkkal: nálunk sem született ilyen testületi döntés. „Egyszer felmerült Gothár Péter esetleges meghívása, de időpont egyeztetési problémák miatt végül tárgyalási szakaszba nem került.„

Lapzártánkig nem kaptunk választ a Radnóti Színháztól és a Pesti Színháztól.

És ezeket olvastad már?