Létrehozva: 2019.08.07.

Egyszerre nyelvvizsgázott és koncertezett Peller Károly

Az Operettszínház sztárja izgalmas és eseménydús hétvégén van túl. Nem csak a színpadon, de az iskolapadban is bizonyítania kellett.

Eseménydús hétvégéje volt Peller Károlynak, hiszen nem csak a Budavári Palotakoncerteken, de az iskolapadban is bizonyítania kellett.

Az Operettszínház sztárja ugyanis épp a Palotakoncert napján tette le az angol nyelvvizsgáját, a jelek szerint sikerrel.

"Úgy érzem, jól vettem az akadályokat, az írásbeli és a szóbeli vizsgán is. Utóbbi eredménye már rögtön ki is derült, harmincegy pontot értem el a negyvenből, ami jónak számít. Az írásbeli eredménye egy hónapon belül derül majd ki" - mondta el a %RIPOST%-nak a színész, aki rengeteg elfoglaltsága mellett készült a feladatra.

"Hetekig Várpalotán tanítottam az Országos Musical- és Operett Kurzuson, ezért akkor egy telefonos alkalmazás segítségével tanulgattam, az utolsó két hétben viszont intenzíven, egy nyelvtanár segítségével készültem fel" - árulta el Károly.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?

HŰHA

Durván lecsapott Harryre és Meghan Markle-re egykori alkalmazottjuk: „Mintha tinédzserekkel dolgoztam volna!”

HŰHA

Hatalmasat csalódott a Házasság első látásra Hildája: "Nem tudok vele őszintén beszélni"

HŰHA

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja