Létrehozva: 2019.08.26.

Elárulta a részleteket Majka, így valósítja meg formabontó tervét

A zenész segíteni szeretne a hátrányos helyzetű gyerekeknek Ózdon, ezért nem tétlenkedik.

A 40 éves Majka beszállt a labdarúgásba: társaival közösen megalapították az Ózdi Hétvölgy Focisulit, amelybe helyi vállalkozók és az önkormányzat is adott támogatást.

Fotó: Sulyok László

„Mindent megteszek, hogy azok a gyerekek, akik Ózdon sportolni, labdarúgni szeretnének, megfelelő környezetben, kiváló és tisztességes szakemberek mellett tehessék ezt meg” – írta ki a rapper a közösségi oldalán a napokban. A műsorvezető mindig imádta a sportot, ám eddig csak hobbijátékosként volt köze hozzá.

Mint a Blikknek elárulta: egy ideje érlelődött benne, hogy belevág, mert úgy érezte, nem jó irányba mennek a dolgok az ózdi futballal kapcsolatban. Emiatt és az ózdi fiatalok miatt is akart valamit tenni. A focisuliba egyébként mindenkit várnak, nem csak tehetséges játékosokat.

„Nem az a dolgom, hogy tehetségeket keressek. Az én feladatom a kapcsolatok kiépítése” – kezdte a Blikknek Majka, aki sokkal inkább a helyi, hátrányos helyzetű gyerekeknek szeretne lehetőséget adni a kitörésre.

„Meg kell értetni a fiatalokkal, hogy a kitartás és a munka eredményeket szül. Ha ez az egyetlen út a kitöréshez, akkor ebbe bele kell adni apait-anyait. Az élet nem dobálja a lehetőségeket. A szerencséért ugyanúgy meg kell dolgozni, mint bármi másért. Ez közhelyes ugyan, de nagyon igaz” – vallja a rapper, aki apaként is pontosan tudja, milyen fontos dolog, hogy biztosítsuk a jövőt a fiataloknak.

„Két gyerek apja vagyok én is. Róluk is szól a jövő. Ezért mindent meg kell tenni, hogy segítsünk nekik, és nem szabad engedni, hogy az anyagi javak megszerzése miatt néhány szerencsevadász turista elvegye tőlük a lehetőséget” – jelentette ki Majka, aki már alig várja, hogy új munkájában is helytálljon. Igaz, már most tudja, hogy nem lesz képes minden eseményen megjelenni, hiszen a tévés és a zenei karrierjét sem hanyagolhatja. Az augusztus 29-i focis szülői értekezletet így biztosan kihagyja.

„Ott nem tudok jelen lenni sajnos. Nekem erre az évre már rengeteg kötelezettségnek kell eleget tenni. Ahol tudok, megjelenek. De egyelőre egy van belőlem. Bár brit tudósok már dolgoznak rajta, hogy legyen még egy Majka” – tette hozzá nevetve a tévés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle