Létrehozva: 2019.06.17.

Elképesztő ötlet: nem hiszed el, mire készül a Viszkis

Újabb szintre lép börtöntörténeteivel Ambrus Attila. Szerinte egy igazán nehéz mûfajt választott.

Nagy fába vágja a fejszéjét Ambrus Attila, aki az egyik legnehezebb műfajban, a stand-upban szeretné kipróbálni magát. Kis közönségét a börtöntörténeteivel szeretné szórakoztatni.Július végén egy különleges whiskykóstolóesten Katona Csaba, az MTA BTK Történettudományi Intézet történésze mutatja be az ital történetét vicces elbeszéléseken keresztül, miközben az ország leghíresebb Viszkise, Ambrus Attila mesél életé­ről, és arról, hogyan volt képes  átvészelni a börtönéveket.

"Csaba egy zseni, aki nagyon ott van a whiskytörténelemben, én pedig a gyakorlati részét és az esetleges, akár a rossz mellékhatásokat ismerem" - mondta viccesen a Borsnak a Viszkis.

"Ez nem egy bankrabló vagy szabadulótanfolyam lesz, hanem a whiskykultúráról lehet majd információkhoz jutni, én pedig esetleg elmesélem azt, hogyan tudtunk a börtönbe piát csempészni, illetve hogy egyáltalán minek köszönhetően lettem én a Viszkis.

Közben próbálunk viccesek lenni, és komoly tanulságokat is le lehet majd vonni, például, hogy piásan soha ne üljünk volán mögé" - folytatta Ambrus, hozzátéve, hogy ha az első, nevével fémjelzett, hatvanfős est sikeres lesz, akkor rendszeressé válhat a program. De arról persze szó sincs, hogy elvenné a kenyeret a hazai stand-uposoktól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde