Létrehozva: 2018.10.04.

Elképesztő történet: Zámbó Jimmy dalai gyógyították meg a román nőt!

Egy román nõ állítja: Zámbó Jimmy dalainak köszönheti három évvel ezelõtti csodás gyógyulását! Amikor ugyanis ráesett egy könyvespolc, az ebbõl származó traumát Zámbó Jimmy zenéjével gyógyította.

Csodálatos gyógyulását köszönheti Zámbó Jimmynek egy román nő. Roxana Tudor történetéről már idén januárban is beszámolt néhány lap, ám azóta változott az állapota.

A román nőt 2015 májusában szörnyű baleset érte: rázuhant egy könyvespolc, ami majdnem eltörte a gerincét. Hosszú és nehéz időszak következett ekkor, az ágyhoz kötött Roxanát hatalmas fájdalmakkal küldték egyik orvostól a másikig.

Ám semmi nem hozott gyógyulást, egészen addig, míg fel nem csendült a fejében Jimmy egyik nótája, amit alig egy hónappal a balesete előtt hallott először.

Ez pedig – saját bevallása szerint – úgy hatott rá, mint valami mennybéli orvosság, ami enyhítette a fájdalmait, így attól a perctől kezdve folyamatosan Jimmy dalait hallgatta. Az énekes hangja varázsszerként hatott, Roxana állapota rohamosan javulni kezdett, nem sokkal később pedig újra lábra állhatott.

Az eltelt három évben Roxana csodálatos változáson ment keresztül, lélekben magyar lett, de ez még semmi!

Jimmy dalainak köszönhetően olyan jól megtanulta a nyelvünket, hogy már verseket is magyarul ír.

Mindezt a Király dalainak köszönhetően, amiket szakadatlanul dúdolgatott magában.

Hogy miként történt a gyógyulás, és milyen manapság a nő élete, elolvashatod a csütörtöki %RIPOST% napilapban! Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé