Létrehozva: 2016.11.29.

Előkerült a halott sztár eltitkolt felesége

Az április végén elhunyt szupersztár egész hátrahagyott vagyonát magának követeli egy nõ, aki érdekes történettel állt elõ.

Jóformán hetente vannak újabb fejlemények Prince halálával kapcsolatban, pedig a legendás énekes már több mint fél éve nincs köztünk.

A napokban egy nő jelentkezett, aki Prince eltitkolt feleségének vallja magát, és igényt tart a popikon hagyatékára. Claire Elisabeth Elliott azt állítja, hogy a zenésszel évekkel ezelőtt összeházasodtak a legnagyobb titokban, és  haláláig nem is váltak el. Ezt házassági anyakönyvi kivonattal is tudja bizonyítani. Emellett van nála egy példány Prince végrendeletéből, és ennek alapján a sztár minden pénze, vagyontárgya és a dalai jogdíjai őt illetik meg.

Ezért már be is adott egy kérelmet a bíróságra, hogy a Prince hagyatéka felett rendelkező banktól minden jogot megvonasson. Viszont az említett bizonyító erejű dokumentumokból egyet sem mutatott be, így szinte biztos, hogy a kérését el fogják utasítani.

Claire egyébként valószínűleg hazudik, mert korábban azt is kérvényezte, hogy ő lehessen az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke. Szóval nem egészen épelméjű...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde