Létrehozva: 2018.09.27.

Előkerült egy régi felvétel Majkáról: érdekes dolgokat mond Curtisről

Az internetre szerdán kikerült Majka-interjúban a rapper az egyik legjobb döntésének tartotta, hogy összeállt Curtisszel.

Kamera rögzített egy beszélgetést akkor, amikor még senki sem sejtette, hogy hamarosan kirobban a hazai könnyűzenei élet egyik legnagyobb botránya, a híres Majka–Curtis szakítás. A videót egy bizonyos Szántó Péter, fiatal vloger készítette a Budapest Parkban, június 16-án, a fiúk nagykoncertje előtt, az öltözőben, írja a Bors.

A beszélgetés csak most került ki a srác YouTube-csatornájára. Most megnézve, talán nem is kár, hogy várt vele: egészen megdöbbentő élmény ma Majka szavait hallgatni a barátságukról és a terveikről, mert hogy ez a két dolog azokban a napokban még bőven megvolt kettejük kö­zött, az biztos. Látszólag legalábbis, hiszen ma már tudjuk, hogy Majka akkor már öt éve küzdött, küszködött azzal, hogy Curtis számára nem mindig a munka volt a legfontosabb, drogozott. A beszélgetésben azonban nem említ problémát, sőt! A kérdésre, hogy mi volt Majka élete legjobb befektetése, a rapper műsorvezető gondolkodás nélkül válaszolt:

Curtis. Tudod, a gyárban is vannak ezek az amortizációk, Atikát is havonta cserélni kell

– mondja nevetve , majd még azt is hozzáteszi: hát annyi maximum a probléma, hogy kicsi a …, de azzal nem lehet mit csinálni.

A témát ezzel Majka le is zárta, de a következő kérdéseknél is rendre megemlíti Curtis nevét. Úgy tűnt, minden rendben van. Aztán eljött az augusztus 23-i, szegedi fellépésük, ahol Majka ezzel a szöveggel állt a színpadra:

– Az elmúlt öt évben bejött a képbe egy harmadik barát, aki nélkül úgy tűnik, hogy az én barátom nem tud meglenni. És az van, hogy sajnos a sokadik alkalommal nem tudja elvállalni az t a munkát, amit a jó isten neki adott. Ez a harmadik barát pedig nem más, mint az a kib…szott mocskos ge…i kábítószer – jelentette be sokak döbbenetére a szakítást.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brüsszel egy baloldali, progresszív liberális elnyomásnak az eszköze

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

mandiner.hu

Baloldali ámokfutás a demokrácia állítólagos fővárosában – csúnyán lebukott a Politico

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

HŰHA

Olasz csődörre vágyik Nagy Ő Virág, azt is megmutatta milyen jó dolga lenne