Létrehozva: 2019.06.04.

Először vetkőzött kamerák előtt a magyar sztár: Mindent megmutat

Ha valakitõl, akkor tõle biztosan nem vártuk volna, hogy ledobja a textilt, de a jó ügy érdekében mindenre hajlandó! Figyelem, korhatáros tartalom!

Kár lenne tagadni, hogy minden nyár végén sokan megfogadjuk, hogy jövő júniusra elérjük a hőn áhított beach body formát, vagyis a tökéletes alakot a strandszezonra. Ez azonban a statisztikák szerint is csak kevesünknek sikerül, hiszen tény, hogy a magazinok címlaplányai és címlapsrácai olyan ideált mutatnak, amit a föld lakosságának csupán egy százaléka tud elérni élete során legalább egyszer.

Az ismert stylist Lakatos Márk éppen ezért döntött úgy, hogy összefogva a Random Shooting Day csapatával, saját példáján keresztül mutatja meg, hogy „minden test készen áll a strandszezonra” Ennek bizonyítására Márk egy mókás képsorozatot készített Celeste Barber Ausztrál komika mintájára.

"Egész gyerekkoromban kövér voltam. A nagyszüleim etettek, a szüleim állandóan fogyókúráztattak. Sikertelen fogyókúrák, iskolai csúfolódások és behúzott has… Így telt a kamaszkorom. Utána lefogytam és arra tettem fel az életemet, hogy tömegeknek magyarázzam el:

Nincs fontosabb önmagunk elfogadásnál

- kezdte a %RIPOST%-nak Lakatos Márk, akinek nemrég önmagát is meg kellett győznie arról, amiről korábban sok száz nőt és férfit meggyőzött már.

"Két éve úgy hozta az élet, hogy megint felszaladt rám tizenöt kiló, és azt vettem észre, hogy a gyermekkori komplexusaim kezdtek visszatérni. Nem szívesen mutatkoztam strandon, szégyelltem, hogy dagi lettem. Aztán jött egy pillanat, amikor hangosan kimondtam: Állj! Ez egy baromság! Ekkor született meg a fotósorozat ötlete"

- árulta el a stilist, aki reméli, extrém fotósorozatával jó példával járhat elől.

"Ha a példámmal segíteni tudok néhány embernek abban, hogy idén ne féljenek, hanem élvezzék a nyarat olyan testtel amilyenjük van, akkor már megérte. Persze az egészséges életmód és táplálkozás nagyon fontos, nem az elhízásnak szeretnék reklámot csinálni. De az biztos, hogy fogyókúrázni is csak szerető, elfogadó környezetben lehet.

Szeressük magunkat, egymást és élvezzük a nyarat ruha nélkül is!

- szólít fel mindenkit Márk.

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg