Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.10.

Éppen megúszták! Autós üldözésbe keveredett a magyar sztárpár

Akár tragédiába is torkollhatott volna Pordás Petra és párja, Balogh Tamás legutóbbi motorozása.

A gyönyörű rádiós műsorvezető párjával Gödöllőn járt, amikor összetűzésbe keveredtek egy autóssal. Pordán Petra és Balogh Tamás egy piros lámpánál az autók között előre gurult. Ez nem tetszett a mögöttük álló kocsi sofőrjének és utasának, rögtön beszólogattak nekik.

„Elkezdtek nekünk üvöltözni, hogy húzzál már a fenébe, mit képzelsz te magadról, meg büdös és hangos a kipufogód – mesélte a %RIPOST%-nak Balogh Tamás, a Spíler TV Motorsport képernyőse. – Nyilván én sem hagytam magam, visszaválaszolgattam, ment az üvöltözés meg a mutogatás. Aztán zöld lett a lámpa, azt hittem, ezzel vége lesz a balhénak. De tévedtem. Olyan gyorsasággal jöttek utánunk, folyamatosan a nyakunkon voltak. Komolyan, mint egy autós üldözés, olyan volt. Féltettem magunkat, nyugalomra intettem magam. Tudtam, hogy nagyon óvatosnak kell lennem, mert jöttek a szembe sávban is. Egy rossz mozdulat és kiütik alólunk a motort. A következő lámpánál megint nyomták a dudát, ment az anyázás, már le akartam szállni a motorról, de aztán zöld lett és mi elmentünk egyenesen, ők meg szerencsére nem tudtak átsorolni. Így vége lett a rémálomnak.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz