Létrehozva: 2018.04.11.

Erre senki sem számított Harry és Meghan esküvőjével kapcsolatban

Az esküvõ nagyon személyes lesz, így a jegyesek meghívottjai között nincsenek politikusok sem.

Politikusmentes esküvőt tervez Harry herceg és menyasszonya, Meghan Markle. Az idén 34 éves trónörökös és a 37 éves amerikai színésznő eljegyzését november végén jelentették be. Az esküvő május 19-én lesz Windsorban, és több meglepő hiányzó is akad majd a vendégek közül.

A Kensington-palota már a múlt hónapban közölte, hogy összesen 2640-en kapnak meghívót a ceremóniára, de a kedden nyilvánosságra hozott újabb részletekből kiderült, hogy a meghívottak között egyetlen aktív és volt politikus sincs. A Daily Mail szerint ugyanis a pár inkább szerettei körében szeretné kimondani a boldogító igent.

Ez annyit jelent, hogy nem lesz jelen a Szent György-kápolnában Theresa May brit miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök sem. Eddig kérdés volt, hogy a herceg jó barátja, Barack Obama amerikai exelnök és felesége, Michelle Obama ott lesz-e az esküvőn, de az udvar keddi tájékoztatása alapján ők sem vesznek részt a májusi ceremónián.

A 2640 meghívott közül 1200-at Harry és Meghan külön kérésére a királyi ház hivatalai választanak ki az ország minden részéből, a lehető legszélesebb kor- és társadalmi rétegekből válogatva. Köztük lesz például a 12 éves Amelia Thompson is, aki megsérült a tavaly májusi manchesteri terrortámadásban, amelyben 22 ember, köztük hét gyermek halt meg.

Harry bátyja, Vilmos herceg és Katalin hercegné hét évvel ezelőtti esküvőjén viszont számos politikus is jelen volt, köztük David Cameron akkori brit miniszterelnök, illetve Nick Clegg miniszterelnök-helyettes. Ennek oka az volt, hogy édesapja, Károly trónörökös után Vilmos maga is uralkodó lesz egykor. Harry herceg viszont nem valószínű, hogy valaha is viselni fogja a brit koronát, így neki nem kell politikailag "helyezkednie" - írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle