Létrehozva: 2020.06.22.

Évtizedes titok, világhírű focista szerette Medveczky Ilonát

A Barcelona legendája megkérte a magyar díva kezét.

Évtizedeken át ostromolta szerelmével Kubala László Medveczky Ilonát – erről a művésznő beszélt a Blikknek.

A budapesti születésű focista Barcelonában lett világsztár, s Spanyolországban került közelebb a kor ünnepelt dívájához is.

„Az 1970-es években ismerkedtünk meg Madridban, ahol egy csodás mérkőzésre vittek ki engem, utána pedig egy partit rendeztek. Ott mutattak be Kubalának, akiről én azt sem tudtam, hogy kicsoda – mesélte a lapnak Medveczky. – Laci szinte azonnal belém szeretett, hatalmas elánnal, elképesztő udvarlásba kezdett. Bármelyik nőt megkaphatta volna, szőke hajával, sármos arcával és tökéletesen kisportolt testével a nők rajongtak érte. Gyönyörű külseje és a behízelgő modora engem is megfogott.”

Fotó: Facebook

A táncművész gyakran látogatta meg Kubalát, aki fizette az utazást és minden jóval elhalmozta imádottját. Ő azonban képtelen volt elkötelezni magát.

„Könyörgött, hogy legyek a felesége. Megkérte a kezem, de nemet mondtam. Édesanyámat kérlelte, majd az akkori páromat is, hogy menjek hozzá, de nem akartam. László számára az élet csak a foci volt, a nők és a mulatozás, én pedig nem erre vágytam. Amikor nemet mondtam, betört a kezével egy üvegajtót.”

Medveczky elmondása szerint Kubala 2002-es haláláig nem mondott le a házasságról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg