Létrehozva: 2018.06.04.

Ez ám az álomfizetés: milliókat kaptak a magyar zenészek!

Összesen kétmilliárd forintot osztottak ki a legnépszerûbb magyar elõadók között, akik közül huszonnyolc szerzõ kapott 12 millió feletti összeget.

Huszonnyolc szerző kapott 12 millió forint feletti összeget a tavalyi év után az Artisjus jogvédő irodától, miután a cég 1 milliárd 796 millió forintot osztott ki 7589 magyar szerző illetve a jogörökösök között.

Az Artisjus összegzése alapján huszonnyolc szerző kapott 12 millió forint feletti jogdíjat, és 71-en vannak a 6-12 milliós sávban, habár azt nem adhatják ki, hogy név szerint kicsodák ezek az előadók - írja a Blikk.

"A jogdíj a szerzők fizetése, és felmérésünk szerint második legfontosabb bevételi forrása. Ahogy más szakmákban sem nyilvános a fizetés összege, úgy a dalszerzőké, zeneszerzőké sem az" - mondta el a Blikknek Deme Zsófia a jogvédő iroda referense. 

A lap ennek ellenére találgatni kezdett, és úgy tűnik, az élmezőnyben olyan sztárok kaptak helyet, mint Molnár Ferenc Caramel, Kovács Ákos, Demjén Ferenc és Freddie.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

HŰHA

Se bugyi, se más? Tolvai Reni alig valamiben borzolta a kedélyeket

HŰHA

Kelemen Anna elárulta: Ezért írogatnak neki huszonéves fiúk

HŰHA

Mazsi mellbimbója átszúrta falatnyi felsőjét, így illegette magát - Videó