Létrehozva: 2017.10.06.

Ez durva: 50 kilós kőtömb zúzta össze a magyar zenész kezét

Az Irigy Hónaljmirigy dobosát csúnya baleset érte, miközben éppen egy lépcsõ felújításán dolgozott. A kórházban azonnal eldõlt, nem játszhat a csapat koncertjén.

Kabai Laci, az Irigy Hónaljmirigy egyik alapító tagja, barátjával javította  a kültéri lépcsőfeljárót, miközben baleset érte. A legalább 50 kilogrammos kőtömb egy véletlen folytán ráesett a jobb kezére, és összeroncsolta a középső ujját. Ezért nem dobolhatott az élő koncerten.

Annyira bedagadt az ujjam egy fél óra alatt, hogy nem bírtam mozgatni. Kék, zöld, lila foltos lett és tele volt véraláfutással.

Nem különösebben érdekelt, azt leszámítva, hogy fogalmam nem volt, ki fog helyettem játszani a hétvégi fellépésen. Szerencsére Németh Gábor kihúzott minket a pácból.”

– nyilatkozta Laci.

Az együttes menedzsere azonnal intézkedni kezdett, így pár óra leforgása alatt felvették a kapcsolatot Németh Gáborral, aki olyan bandákban dobolt már, mint a Beatrice, a Skorpió vagy a Bikini.

"A felkérés hirtelen jött, de kihívásnak fogtam fel. Péntek délután 6-kor kaptam az értesítést, és szombat este 6-kor már fellépés volt. Azonnal elküldték a dalokat, gyorsan lekottáztam őket, és egész este próbáltam. A koncert hangulata bennfentesként még elképesztőbb volt, nagyon jól éreztem magam a színpadon a srácokkal.”

mondta Gábor, aki az egyik legmegbízhatóbb kottaíró dobos hazánkban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott