Létrehozva: 2020.06.12.

Ez nem semmi: Ilyen hatással van a fogyás Schmuck Andor szexuális életére

Schmuck Andor február elején kezdett szigorú diétába, nem evett mást, csak főtt csirkemellet, ráadásul néhány hete az egyik belvárosi edzőterem törzsvendége is lett. Bár ez roppant drasztikusan hangzik, meglett az eredménye: a politikus alatt már 26 kilóval mutat kevesebbet a mérleg. Azt azonban talán még maga sem gondolta volna, hogy a fogyás a szexuális életére is hatással lesz!

Schmuck Andor tavaly márciusban ismerte meg fiatal kedvesét, Esztert, akibe azonnal belehabarodott.

Fotó: Sulyok László / Ripost

Tavaly szeptemberben össze is házasodtak, szerelmük pedig azóta is lángol, sem a karanténidőszak, sem Andor drasztikus diétája nem kezdhette ki. Sőt! A Tisztelet Társaságának elnöke azt vette észre, hogy csak nőtt az intimitás közte és Eszter között! És hogy miért? Nos, a válasz egyszerű fizika!

Fotó: Sulyok László / Ripost

„Egyszerű a képlet: mivel jóval kisebb lettem, az ágyban sokkal nagyobb lett a hely. Ennek Eszter már csak azért is örül, mert sokkal jobban elfér, az se baj, ha éjszaka forgolódik. De nem csak erről van szó! A nagyobb térnek köszönhetően mi is nagyobb teret adhatunk az erotikus fantáziánknak. A fogyás új távlatokat nyitott a hálószobában, és én ebbe már nem pirulok bele” – kezdte a Ripost-nak nevetve a politikus, aki már abba a fehér ingbe is belefér, amit Korda Györgytől kapott 15 évvel ezelőtt.

Fotó: Sulyok László / Ripost

Bár a koronavírus-járványt több sztárpár kapcsolata is megsínylette, Andorék remekül átvészelték ezt az időszakot. A politikus energikusabb, mint valaha, remekül érzi magát a bőrében, csak azt nem tudja, mit tegyen régi ruháival. Például azzal a hatalmas fekete ballonkabáttal, amibe Eszterrel együtt is beleférnek.

Fotó: Sulyok László / Ripost

„A kabáton kívül az egyik fehér ingembe, sőt, egy régi nadrágomba is beleférünk mindketten, igaz, amikor megpróbáltunk menni benne, majdnem hatalmasat estünk. Van egy öltönyöm, amit még a gimis ballagásomra kaptam, de végül nem hordtam, mert kicsinek bizonyult. Most felpróbáltam, és csodák csodájára jó rám. Igaz, begombolni még nem tudom teljesen, de ha ilyen ütemben fogyok, akkor néhány hét múlva már gond nélkül sétálhatok benne az utcán” – lelkendezett a bizakodó politikus, aki roppantul élvezi, hogy ennyire átalakult a teste, és igyekszik kihasználni a fogyás minden előnyét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

HŰHA

Olasz csődörre vágyik Nagy Ő Virág, azt is megmutatta milyen jó dolga lenne

HŰHA

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

HŰHA

A hazai elit mellett világsztárok is jönnek a SZIN-re