Létrehozva: 2017.11.27.

Ezek a brutális akadályok várják a Ninja Warrior középdöntőseit - Fotók

A középdöntõ még látványosabb, még keményebb feladataival folytatódik ma este a TV2 nagyszabású mûsora.

A 330 versenyzőből már csak kilencvenen vannak, de csupán húszan jutnak be a döntőbe.

Nagyon izgulnak a középdöntőbe jutott Ninja-jelöltek a forgatás előtt, tisztában vannak vele, hogy itt már vérre megy a játék. A kétszer hosszabb pályát európai szakemberekből álló csapat építette át, és gondoskodtak arról, hogy minden akadály sokkal nagyobb és sokkal nehezebb legyen. A különböző országok akadályai egyébként nem azonosak, de erősségét tekintve például a hazai pálya ugyan­olyan kihívás elé állítja a magyarokat, mintha Angliában vagy Spanyolországban versenyeznének. És természetesen a forgatásokon ugyanaz a Ninja tesztelte a pályát, mint eddig, és ő mutatta meg a középdöntőbe jutott 90 embernek, hogyan kell végigmenni az akadályokon.

A verseny a TV2 eddigi legnagyobb, ötezer négyzetméteres stúdiójában folytatódik. Ez a pálya, a selejtezőkkel ellentétben, nem változik a három adás alatt, a Ninja-jelöltek egymás ellen versenyeznek. Összesen kilenc akadályt kell teljesíteniük, hogy biztosítsák helyüket a döntőben, ahova a 20 legjobb játékos jut. Ám ez a kilenc feladat már igazán embert próbáló, itt nem elég az erő és az ügyesség. Még jobban kell koncentrálni, még erősebb fogásra van szükség, és pszichésen is rendben kell lenni. Az biztos, aki idáig eljutott, már büszke lehet magára, mert elképesztő emberi teljesítmény van mögötte, a forgatáson részt vevő külföldi kollégák szerint is nagyon erős a hazai mezőny. S hogy hány embernek sikerül végigmennie ezeken a brutálisan kemény akadályokon? Hamarosan kiderül.

Gömöri András Mátét kedvese a pálya mellől biztatta
Polyák Lilla jelenléte plusz motivációt jelentett a musical­színésznek, aki próbált trükköket ellesni a feladatokat bemutató Ninjától. „Tisztában voltam vele, hogy okosabban kell csinálni, nem elég a lendület, mint az epizód fináléjában – mondta a %RIPOST%-nak Gömöri András Máté. – Ezek a feladatok kimondottan alkargyilkosok voltak. Úgy voltam vele, hogy mindegy az időeredmény, csak minél több akadályt sikeresen vegyek. Tényleg brutálisak a feladatok! Ezért mindegyik előtt mély levegőt vettem, tudtam, hogy az akadályokon már nem hozhatok hirtelen döntést, úgy kell csinálni, ahogy elterveztem. Itt egyetlen rossz mozdulat végzetes is lehet. A túlélés volt a cél. A kedvesem jelenléte sokat számított, neki is bizonyítani akartam, és a tudat, hogy ott van velem, motivált.”

Szentgyörgyi Rómeó lassan,  de a biztosra ment
Az egykori Pécsi Sasok aerobiktrió tagja 43 évesen büszke arra, hogy ő bizony – sok fiatal versenyzővel szemben – bejutott a középdöntőbe.
„Amikor megláttuk a pályát, a monumentális akadályokat, először mindannyian kicsit megszeppentünk. Bár szerintem ezt senki sem vallaná be – mesélte Szentgyörgyi Rómeó. – Nagyon tudatosan készültem rá, tudtam, jobban kell koncentrálnom. A pálya kétszer olyan hosszú és embert próbáló. Az volt a taktikám, hogy lassabban menjek inkább, de végig hibátlanul. Oda kellett figyelni nagyon, nem kapkodni, inkább óvatosan haladni. Nagyobbakat kellett ugrani, fogni. Elképesztő volt! Az egyik akadály arról szólt, hogy pillérről-pillérre egy bottal kellett átugrani. Annyira elfáradtam, hogy azt hittem, onnan egy lépéssel sem tudok továbbmenni. Az volt az a pont, amikor hiába adta az agyam az utasításokat a testemnek, az nem fogta fel. De végül, egy kicsit pihenve, a szívem vitt tovább.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”