Létrehozva: 2019.11.23.

Ezért hallgattak az áldozatok és a színészek a Gothár-botrányról

Színházi körökben régóta szóbeszéd tárgya, hogy a szexuális zaklatással lebukott Gothár Péter évek óta erkölcsöket sértő módon viselkedett több színésznővel. Sokan elfordították a fejüket, de ami még felháborítóbb, hogy a Katona vezetése jogsértő módon titoktartási szerződést íratott alá az áldozatokkal és az ott dolgozó művészekkel, hogy elkenjék az ügyet. Ezzel bűnpártolást követtek el!

A titoktartási szerződéssel a Katona egy csapásra megakadályozta, hogy a színészek kiálljanak önmagukért és kollégájukért. Persze nem biztos, hogy mindegyikük elmondta volna, mit művel Gothár a Katona falai között, hiszen féltek a következményektől, de az igazgató, Máté Gábor a szerződés aláíratásával eldöntötte helyettük a kérdést. Így csapdába kerültek azok az áldozatok és a művészkollégák is, akik tanúként állhattak volna ki amellett a több tucat nő mellett, akik átélték, hogy Gothár „erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledett” feléjük.

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Az ott dolgozók tehát lehetőséget sem kaphattak arra, hogy véleményükkel elítélhessék mindazt, ami jó ideje zajlik a színház falain belül. Ezzel a szerződéssel a Katona erőszakosan hatalmat gyakorolt a színészek felett, és védte a „híres rendezőt”, Gothárt. Pedig mint kiderült, ő sem más, mint egy szexuális zaklató. Márpedig ha egy ilyen bűntett eltitkolásában bárki közreműködik – pláne szerződést is aláírat –, hogy a bűncselekmény ne derüljön ki, az teljességgel kimeríti a bűnpártolás fogalmát.


Máté Gábor
Fotó: Marjai János / MTI

Ki lehet jelenteni: a színháznak, az igazgatónak kötelessége lett volna azonnal a rendőrséghez fordulni és jelenteni a történteket, hogy a hatóság vizsgálja ki az esetet, de ez ugye nem történt meg… Pedig akkor kiderült volna pontosan, hogy Gothár mikor, mit, hány emberrel és hányszor követett el…

Schilling Árpád, a Marton László-ügyet kirobbantó Sárosdi Lilla férje néhány napja egy megdöbbentő Facebook-bejegyzésben elszólta magát: ő maga is évek óta tudott Gothár szégyenteljes ügyeiről…

„Gratulálok a Katonának, hogy lezárta végre ezt az ügyet, amelyről annyian tudtunk már évek óta, de vagy nem volt jogunk, vagy nem volt bátorságunk megnevezni az illetőt. Remélem, hogy az SZFE és a többi érintett színház is felébred most már, és megelőzi, hogy újabb, hasonló esetek történhessenek” – fogalmazott a közösségi oldalon azután, hogy Gothár a színház Facebook-oldalán egy zavaros közleményt adott ki.

Egy nappal később, csütörtökön Schilling úgy fogalmazott: megúszásnak tartja Gothár beismerő közleményét.

„Nyitva hagynám annak lehetőségét, hogy megbánja. És most komolyan írom ezt, függetlenül attól, hogy amit eddig írt, az csak a sima megúszás…” – véleményezte Schilling, akire valóságos össztűz zúdult, miután kiderült: évek óta tudott Gothár ügyeiről, tehát összességében ő is csak hallgatott.

Gothár beismerő közleménye kínos ellentmondást eredményezett. Míg ő csak egy esetet emleget, a színház több zaklatásról is beszámolt. A kérdés csak az, ki hazudik? Gothár Péter vagy a Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor, aki egy néhány hete készült interjúban „intellektuális kielégülésnek” nevezte a szexuális zaklatást?

Az biztos: rendőrségi eljárás még nem indult az ügyben, az áldozatok pedig továbbra is a titoktartási szerződés szorításában hallgatnak…

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle