Létrehozva: 2018.09.19.

Ezért nem teljesülhetett Bangó Margit gyermekkori álma

Eredetileg a zenei pálya nem is érdekelte, teljesen más volt a vágya.

Életének egy eddigi kevéssé hallott fejezetébe avatta be most a
nagyérdeműt Bangó Margit, akit az egész ország elképesztő
énekhangjáról ismer.


Pedig a művésznő nem mindig volt elkötelezett a zenei pálya iránt. Kezdetben ugyanis tornász vagy
artista pályafutást tervezett.

„Tornász csapatkapitány voltam általános iskolás koromban Vásárosnaményban. Reggeltől estig
dolgoztam a gazdaságban azért, hogy a lovat egy napra odaadják, amin
aztán tornáztam. Szőrén ültem meg a lovat, állva énekeltem rajta,
szaltóztam"

- mondta el Bangó Margit, akinek nagy álma volt, hogy
artista lehessen.

„Tizenkét éves lehettem, amikor a vándorcirkusszal
majdnem továbbálltam. Amint megjöttek, én ott tüsténkedtem.
Természetesen a tudományomat is bemutattam, spárga, szaltó,
kötélmutatvány. 

Pár gyakorlat után azt mondták, fantasztikus
artistanőt nevelnek belőlem. Anyámhoz is eljöttek, felajánlották,
hogy kitaníttatnak, rendes havi fizetést kapok, csak engedjenek el a
cirkusszal. 

Anyám annak ellenére, hogy nagyon 

szegények voltunk, nemet mondott, azt mondta, nincs az a pénz, amiért odaadja a gyerekét"

 
– emlékezett vissza Bangó Margit, aki bánatában nem tudta, mitévő
legyen. 

Annyira fájt, hogy nem mehettem el a cirkusszal, annyira
összetörte a lelkemet, hogy bánatomban bevettem három szemet a
nagynéném gyógyszeréből. Szerencsére nem lett baj, de akkor
megviselt édesanyám döntése"

 - árulta el a művész, a Sláger TV-n
látható Drága családom című műsorban.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár