Létrehozva: 2017.09.12.

Ezért sírt titokban, a népszerű magyar színésznő

Fésûs Nelly nem tagadja, zokogott amikor elõször hagyta kisebbik gyermekét az óvodában.

A mindig vagány és bevállalós színésznő, nem gondolta volna, hogy neki lesz fájdalmasabb, amikor hároméves lányát, Elzát először viszi óvodába.

„Nagyon furcsa volt a helyzet – mondta a %RIPOST%-nak Fésűs Nelly. – Csenge 14 éves, most nyolcadikos, ő már nem is igényelte az évnyitóján, hogy ott legyek. Kicsit ez is megvisel, de ez is természetes. Aztán fel kellett készítenem magam arra, hogy Elza óvodás lesz. Engem jobban megviselt, mint a kislányomat, még el is pityeregtem magam. Mielőtt először kellett volna mennie, eljött hozzánk a két óvónénije. Beszélgettem velünk, Elza még aludt. Amikor felébredt, lejött, ott volt számára két teljesen idegen nő, ő rájuk mosolygott és boldogan újságolta nekik, hogy nemsokára óvodás leszek. Ilyen kis vagány és nyitott. Szerencsére azóta sincs gond, nincs reggel sírás. Sőt, imádja az egészet.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Jákob Zoltán: "Most egy időre elvonulok a világ elől"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"