Létrehozva: 2019.07.04.

Ezzel a nővel élt együtt Dobrády Ákos, miközben menyasszonya volt

Osvárt Andi csak pár napot töltött a zenésznél.

Különös titokról rántotta le a leplet Dobrády Ákos! A zenészről kiderült, rövid ideig együtt élt Osvárt Andreával, ám közben menyasszonya volt.

„Rómában együtt éltünk" – kezdte a Spektrum Home-on futó, vasárnap adásba kerülő NőComment! műsorában Dobrády, akinek ezzel a kijelentésével pillanatok alatt sikerült zavarba hoznia a színésznőt.

Andi ezért mielőbb szerette volna tisztázni a helyzetet, és kihangsúlyozta, nem alkottak egy párt, csupán nagyon jóban voltak, és segítségre volt szüksége.

„Általában én vagyok otthon Rómában, de akkor éppen költöztem, pár napig nem volt szállásom, és tudtam, hogy Ákos bérelt egy nagy lakást" mondta Andi, majd hozzátette: Dobrády szó nélkül felajánlotta a segítségét, ezért pár napra beköltözött hozzá. Akkoriban a zenésznek Iszak Eszter volt a menyasszonya, aki tudott arról, hogy szerelme egy másik nőt engedett az otthonába.

Nem éltem vissza a helyzettel, hiszen szerelmes voltam, menyasszonyom volt. Egyszer mentünk el vacsorázni, dumáltunk, de akkor is felhívtam a barátnőmet. 

De az volt a legnagyobb, ahogy én büszkélkedtem az Andreával. Rómában jártam az éttermeket, csiszolgattam az olasz nyelvtudásomat, a telefonomon pedig Andi képét mutogattam, és büszkén újságoltam, hogy bizony, nálam lakik” – mondta Ákos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde