Létrehozva: 2017.11.15.

Felháborodott Bangó Margit, vérig sértették Bochkor Gáborék!

A Kossuth-díjas énekesnõ dühös írást tett közzé az interneten.

Vérig sértette Bangó Margitot és a magyar cigányzenét Bochkor Gábor és Szigeti Ferenc, a Karthago zenésze!

A Kossuth-díjas művésznő felháborodott hangvételű bejegyzésben osztotta meg a nyilvánossággal, mivel bántotta meg őt a két férfi Bochkor Önindító című rádióműsorában.

Bangó Margitnak ugyanis van egy Szigeti Ferenc nevű felfedezettje, akinek a nevével és arcával jelenleg is koncertet hirdetnek. Ezt nehezményezte a névrokon, Szigeti Ferenc, a Karthago együttes zenésze. Szerinte ez rá nézve szégyen, ezért azt várja el fiatalabb kollégájától, hogy a nevét valamilyen módon különböztesse meg az övétől. Ezen háborodott fel Bangó Margit, aki nyílt levélben védte meg felfedezettjét.

"Napok óta döbbenten kísérem figyelemmel a Szigeti Ferenc név körüli botrányt, amit a Karthago gitárosa, akit szintén Szigeti Ferenc néven anyakönyveztek, robbantott ki. Éretlenül állok a történet előtt, hogy hogyan lehet egy plakáton félreértelmezni egy nevet, ami fölött ott van az előadó fényképe is, akit Szigeti Ferenc névre kereszteltek a születésekor!

Én úgy gondolom, hogy ez csupán rosszindulat vezérelte figyelemfelkeltő, lejárató hadjárat a műfaj ellen!

A Karthago zenekar (ROCK) frontembere Szigeti Ferenc, és az én szívem csücske az én felfedezettem, Ferenc Szigeti magyar nóta és cigánydal-énekes műfaja között akkora különbség van, mint Makó és Jeruzsálem között! Hiszen két teljesen más műfaj" - fogalmazott a művésznő, aki ezek után keményen nekiment a karthagós Szigetinek és Bochkor Gábornak is.

"(...) Kikérem a magyar cigányzene, magyar nóta, cigány dal és a "MULATÓS" műfaj megalázását, kinevetését, lenézését!

Minden országnak megvan a maga népzenei kultúrája, Magyarország a legbüszkébben és legméltóképpen hirdette a népzenei kultúránkat az egész világban. Tegyük itt most tisztában a MULATÓS szót, ami sajnos manapság elég pejorative értelmet nyert. Valóban sok olyan előadó nőtt ki ebben a műfajban, mint a gomba a réten, van aki ehető gombává nőtte ki magát, és van, aki sajnos mérgezett gomba lett. Nagyon sok olyan magát előadónak kinevezett ember áll színpadra, akinek nem kellene, de Szigeti Ferenc magyarnóta- és cigánydal-énekest kivételes tehetséggel áldotta meg a jó Isten, páratlan hanggal és előadókészséggel, magas fokon műveli a magyar cigányzenét, ami ma a Bochkor Gábor önindító műrosában a Music Fm-en ledegradáltak, megaláztak, kigúnyolták és kinevették! Azon a felvételen, amit bejátszottak és kigúnyoltak, Ifj. Sárközi Lajos és cigányzenekara kísérte Szigeti Ferencet: országunk egyik legtehetségesebb és legjobb prímása, hegedűművésze, aki nem mellesleg Prima Primissima Díjas!

Kedves Bochkor Gábor és karthagós Szigeti Ferenc, ti ezeket nevettétek ki és aláztátok meg élő adásban? Én szégyellem magamat miattatok, helyettetek!

Amit ti ma kigúnyoltatok, és megaláztatok, azt ne felejtsétek el, hogy HUNGARIKUM!!!!!!!!!!!!" 

Levele zárásaként Bangó Margit azt javasolja, hogy akit zavarnak a névegyezőségek, az változtasson nevet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria