Létrehozva: 2019.11.20.

Fiatal színésznőt is zaklatott a Katona rendezője

A liberálisok színházában egy bocsánatkéréssel akarták elrendezni a durva szexuális zaklatást. A fiatal színésznő nem hagyta magát.

Egy teljes napja hallgat és ezzel védelmébe vesz egy zaklatót a budapesti Katona József Színház és semmilyen kérdésre nem hajlandó válaszolni azzal kapcsolatban, hogy a teátrum falain belül súlyos szexuális zaklatás történt.

Fotó: Adrián Zoltán – Origo

Az Origo információ szerint egy ismert rendező az elkövető, olyan színházi szakember, aki régóta zaklatta a kollégáit, és akiről jó ideje azt hallani szakmai körökben, hogy durván bánik a színészeivel.

A Ripost megtudta: egy fiatal színésznő az egyik áldozat, aki volt elég bátor ahhoz, hogy jelentse a hatalmával visszaélő kollégáját.

A Bors szerkesztősége egy olvasói levelet is kapott, amelyből már újabb arcpirító részletek derültek ki. Egyebek mellett az is, hogy a színház állítólag egy bocsánatkéréssel akarta eltussolni a zaklatást.

Nem tudok többet, csak azt, hogy a színház egyik fiatal színésznőjét zaklatta a premierje napján, és bár a színház vezetése szerette volna egy bocsánatkéréssel letudni az ügyet, a fiatal színésznők bekeményítettek, és elérték, hogy ez történjen.„

A Katona József Színház tegnap egy homályos közleményben tudatta, hogy a színház egy ”szerződéses munkatársa több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival, ami miatt vizsgálóbizottságot állítottak fel, de azon túl, hogy kirúgták az illetőt és kitiltották az épületből, álságos módon személyiségjogi kérdésekre hivatkozva hallgatnak. Pedig ezzel kockára teszik, hogy az ismert magyar rendező más teátrumban akár már holnap újra munkába álljon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”