Létrehozva: 2016.09.13.

Friss! Vastag Csaba bunyózott!

Bordatörést szenvedett az énekes.

Lányok tízezrei cseréltek volna Kasza Tibivel, aki saját otthonának konyhájában fogadhatta Vastag Csabát. A Star Academy népszerű zsűritagja ráadásul nem csak bájcsevegni jött a showmanhez, hanem azt is megmutatta, nem csak a színpadon, a konyhában is otthonosan mozog.

Csaba életének talán legsikeresebb időszakát éli: a naptárja fellépésekkel tele, a Star Academy-ben pedig minden eddiginél jelentősebb televíziós feladatot kapott, ahol hétről-hétre bizonyít.

Persze az ő élete sem fenékig tejfel, így az is csak a Kasza konyhában derült ki, az énekes a közelmúltban súlyos sérülést szenvedett, és egyelőre csak gyógyul.

Vastag Csaba ugyanis elmondta Kaszának, egy barátjával edzett, amikor boksz közben egy lecsúszott ütést követően megtörtént a baj - bordatörést szenvedett. Ezzel a sérüléssel kénytelen koncertezni és dolgozni az elkövetkezendő hetekben is.

Kasza vendége egyébként ma este nyolc órától Várkonyi Andrea lesz az internetes élő főzőshowban, amelyet a Faceboook-oldalán indított, és szinte minden este fakanalat ragad sztárvendégeivel.

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Temeti a sajtó Putyin birodalmát, az is kiderült, miért

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?