Létrehozva: 2021.09.15.

Most érkezett: Megszületett az elsőfokú ítélet Lajcsi ügyében, íme a részletek

Szerdán reggel elkezdődött Galambos Lajos ügyének tárgyalása a Budaörsi Járásbíróságon, ahol a bíróság ítéletet is hozott.

Megszületett az elsőfokú ítélet Galambos Lajos, vagyis Lagzi Lajcsi régóta húzódó ügyében! A trombitást lopásban és két rendbeli vesztegetésben találták bűnösnek. 2 év 10 hónap börtönbüntetésre, három év közügyektől való eltiltásra ítélte a bíróság. Emellett ötmilliós költség megfizetésére kötelezték őt a harmadrendű vádlottal közösen, valamint 15 millió forintos vagyonelkobzást rendeltek el a zenész vagyonára.

Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

Ahogy korábban a Ripost is megírta, Galambos Lajost – nyolc társával együtt – áram-, víz- és gázlopással, valamint vesztegetéssel vádolta meg az ügyészség. A büntetőper csaknem hat esztendeje tart, és bár a júliusban a tárgyalási jegyzék alapján már mindenki az ítélethozatalra készült, azt szeptemberre halasztották.

Az ügyész az erre a bűncselekményre kiszabható kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés középértékét kérte kiszabni a bíróságtól, és Galambos feleségére, a másodrendű vádlottra is letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte, ám az ő esetében a minimumértékhez közelítő két év büntetést tartott megfelelőnek.

Szerdán reggel megkezdődött a tárgyalás a Budaörsi Járásbíróságon, ahol azonban sem a trombitás, sem a felesége nem jelent meg.

Fotó: Ripost

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg