Létrehozva: 2015.11.07.

Gesztesi meglepte a közönséget! Máris vége a fél éves szabadságnak?

Ezúttal azzal lepte meg a közönséget, hogy megjelent a színpadon. Pedig miután azt mondta, beteg, senki sem számított rá.

Gesztesi Károly mindössze két hete jelentette be, hogy fél évre visszavonul, így nem csoda, hogy csütörtök este mindenki megrökönyödött, amikor a színpadon látták viszont.

A súlyos bejelentést ugyanis a színész azután tette, hogy többször nem jelent meg a színházban betegségre hivatkozva, ráadásul közleménye is azt  erősítette, hogy nincs rendben az egészsége. "Magyarországon a végletekig hajtjuk magunkat, nehogy elfelejtsenek. A körülményeim és vállalkozásaim azonban szerencsére megengedik, hogy egy időre alkotói szabadságra menjek, és visszavonuljak a színpad és a rivalda fényeitől" - írta akkor a színész, aki úgy tűnik, máris megunta a pihenést.

Gesztesi csütörtök este a Ma estére szabad a kecó című darabban szerepelt, pedig már az sem számított rá, aki annak idején még miatta vette meg a jegyét. "Szomorú is voltam, amikor azt olvastam, hogy fél évig nem lép fel sehol. Ennek ellenére, ha már megvettem a jegyet, elmentem a darabra, és

bevallom, majdnem elsírtam magam, amikor megláttam! Nagyon jól nézett ki,

annyira örültem, hogy láttam" - nyilatkozta egy rajongó a Blikknek.

A darab producere a lapnak mindössze annyit mondott, hogy a pihenés ellenére végig arról volt szó, hogy Gesztesi az ő darabjukban játszik, arra nem vonatkozik a visszavonulás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg