Létrehozva: 2017.03.31.

Gönczi Gábor keményen visszavágott a TV2-t ócsárló Hajósnak

A Televíziós Újságírók Díja gálán Hajós András munkáját is elismerték, a Dalfutár címû Super TV2-n futó mûsoráért díjazták.

Az átadó után azonban megdöbbentő módon kemény szavakkal bírálta a műsorának helyet adó TV2-t a Blikk kamerái előtt. A műsorvezető egyenesen úgy fogalmazott:

„Szeretném jelezni a nézőknek, hogy én nem tartozom a TV2-höz, én nem vagyok szerződéses TV2-s arc, mint néhány kollégám, barátom... Halálosan idegesít, ami a Tényekben történik. Hányok tőle."

A durva megnyilvánulás mellett persze a csatorna dolgozói nem mehettek el szó nélkül, így a Tények műsorvezetője, Gönczi Gábor is véleményt nyilvánított az ügyben. Facebook-oldalán védte meg a TV2-t, hiszen – mint ahogy fogalmazott – Hajós András helyében inkább megköszönte volna, hogy hittek az ötletében, és pénzt kapott a megvalósításra.

Gönczi hozzátette, hogy Hajós megnyilvánulásával nem csak a műsort minősítette, hanem saját kollégáit is megbántotta:

„Ehelyett ő most egy interjúban „lehányja" (ez az ő szava) azt a tévét, amelyen az ő műsora is futott, benne sok kollégáját, talán barátait is, akik viszont szeretnek ide tartozni és szeretik a munkájukat... Hajós nemcsak a TV2-t szólta le, de ezzel együtt több száz ember munkáját, és azt a 7-800 EZER embert is, aki minden nap megnézi és szereti azt a műsort, amelyet készítünk. A Tények az elmúlt két hétben többször is a legnézettebb hírműsor volt az országban."

A műsorvezető sajnálja Hajóst, hiszen, mint írja:

„Nagy kár érte, mert az Emil Rulez k**va jó volt!"

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle