HŰHA

Gothár Péternek már a neve is eltűnt a Katona honlapjáról

A szexuális zaklatással lebukott rendező nem szerepel a társulati tagok között.
  • Szerző: Doris

A Katona József Színház csütörtök délután jelentette be, hogy leveszik Gothár Péter rendezését a műsorról.

Fotó: MTI

A liberális színház egy közleményben jelezte, hogy elmaradnak a Hóhérok című darab már előre meghirdetett előadásai. A zaklatási botrányba keveredett rendező, Gothár Péter egyik legsikeresebb produkciójáról van szó, és úgy tűnik, a teátrum már nem tervez hosszútávon az előadással.

„A Katona József Színház értesíti közönségét, hogy a Hóhérok már meghirdetett előadásai elmaradnak. A november 24. vasárnapi jegyek november 30-ig visszaválthatók. A december 6. pénteki és január 13. hétfői jegyek december 12-ig visszaválthatók. Azoknak a nézőinknek, akik online vásárolták jegyüket, visszautaljuk az összeget” – olvasható a közleményben.

Ez még nem minden, a teátrum ugyanis a honlapjáról is eltüntette Gothár nevét, már nem szerepel a társulati tagok között. Úgy tűnik tehát, hogy még az emlékétől is szeretnének megszabadulni. Előre menekülnek...

A botrány kirobbanásának napján még a rendezők között volt a neve...

Fotó: katonajozsefszinhaz.hu

A mai napon már törölték a társulati tagok közül...

Fotó: katonajozsefszinhaz.hu

 

És ezeket olvastad már?