HŰHA

Győrfivel állítottak örök emléket a járványnak a ballagó diákok

Ötletes geggel álltak elő a vácdukai Benedek Elek Általános Iskola végzős diákjai, akik Győrfi Pál fényképét illesztették tablóképük fő helyére.
  • Szerző: Buster

A tanulók ezzel állítottak emléket az általános iskola legnehezebb évének, amikor szembe kellett nézniük azzal is, hogy a koronavírus-világjárvány miatt távoktatásban kellett befejezniük a tanévet. A nyolcadikos osztály ráadásul elkészíttette a tabló alternatív, maszkos változatát is, amit minden diák és tanár megkapott. Győrfi Pál jót nevetett az ötleten, ugyanakkor szerinte komoly üzenetet is hordoz a diákok poénja.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Egy iskolai tablókép mindig emléket állít egy időszaknak, amire visszagondolhatunk, ha ránézünk. Nagyon bízom abban, hogy ez a különleges tabló is rövidesen már csak emlékként idézi fel a diákokban azt az időszakot, amikor az én arcomat többet látták, mint a társaikét vagy a tanáraikét. Nagyon sok családot fájdalmasan érintettek a mögöttünk álló hónapok, hiszen sokan veszítették el a szeretteiket, és még több család került nehéz helyzetbe a karantén miatt. Ugyanakkor a társadalom legnagyobb részét nem érintette a járvány, ami annak is köszönhető, hogy az emberekhez eljutottak azok üzenetek, amelyeknek egyik fontos eleme volt a Maradj otthon! kampány, ami az én arcomhoz köthető”

- kezdte lapunknak Győrfi Pál, aki szerint a gyerekek tablóképe egy győztes harcnak állít emléket, melyben a diákok és a tanárok is hősiesen helytálltak. Ezért is osztotta meg a tablóképet a közösségi oldalán, ami ráadásul eszébe juttatta saját osztályának gimnáziumi tablóját.

„Jót nevettem a diákok ötletén, hiszen annak idején az én gimnáziumi osztályom is poént vitt a tablóképbe. A Veres Pálné Gimnáziumba jártam, ahol már akkoriban is újító szellemiség uralkodott. Ezért is történhetett meg, hogy a tablóképbe belecsempésszük Thomas Mann fényképét”

- emlékezett nevetve a Mentőszolgálat szóvivője.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?