Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.03.

Ha nincs az EDDA dobosa, a biztos halál várt volna rá

Óriási szerencséje volt a sérült állatnak, amikor a zenész útjába akadt. Zoli ugyanis hazavitte, és megmentette az életét.

Hetényi Zoltánnak az EDDA dobosának a zene mellett van még egy szenvedélye. Olthatatlanul rajong a madarakért. Olyannyira, hogy fiatal korában ornitológusnak készült. Bár végül a rockot választotta, otthonában ma is van helye egy madár röptének, melyben néhány napja még egy sérült dolmányos varjú lábadozott, akit Zoltán Budapesten talált. A zenész erről az Esti Frizbi felvételén mesélt.

"Van a teraszomon egy madár röpte építve, ott lakott a dolmányos varjú egészen néhány nappal ezelőttig. Úgy került hozzám, hogy a Soroksári úton hajtva megláttam, amint próbál átugrálni az egyik oldalról a másikra.

Azonnal félreálltam és az autók között próbáltam elkapni, mert látszott, hogy törött a szárnya.

Szerencsétlen nagyon menekült, de végül szóval meggyőztem, hogy segíteni szeretnék, így megállt”

- mesélte az ATV stúdiójában Hajdú Péternek a zenész.

"Miután elkaptam, elvittem egy állatorvos barátomhoz, aki megröntgenezte és kiderült, el van törve a szárnya. Sajnos lehet, hogy soha többé nem repülhet. Egy ideig nálam lakott, de már elvittem a Hortobágyi Madárkórházba, ahol szép élete lehet még akár tizenöt éven át is”

-  mondta az EDDA dobosa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz