Létrehozva: 2021.09.16.

Harry herceget igazi hajas babává photoshoppolták

A sussexi hercegi pár került a Time magazin címlapjára, és az internet népe azonnal szétszedte őket.

Ahogy minden évben, a Time magazin idén is megnevezte, hogy szerintük ki a 100 legbefolyásosabb ember a világon. A listán előkelő helyet kaparintott meg a sussexi hercegi pár, sőt még a lap borítójára is ők kerültek.

Vilmosnál ugyan több a haja, de azért nem egy hajas baba Harry (Fotó: Northfoto)

A róluk készült képek viszont sokakat mosolyra csaltak. Az erősen kopaszodó Harrynek ugyanis annyi hajat varázsoltak a grafikusok, amennyi soha nem volt a fején. A közösségi oldalakat el is lepték a vicces kommentek. Sőt egyesek szerint a herceg szemét is kékebbé tették, illetve az ő és Meghan ráncait is eltüntették.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Meghan & Harry (@dukeandduchessofsussexdaily) által megosztott bejegyzés

Sokan azt sem értik, hogy miként kerülhetett fel a hercegi pár a listára, hiszen nem érzékelhető a befolyásuk a világra. Ha csak azt nem számítjuk annak, hogy sikerült megutáltatniuk magukat egész Angliával, és az amerikaik jelentős hányada is visszazavarná őket Londonba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

magyarnemzet.hu

Guardiola úgy beszélt a Realról, hogy arra Madridban is felkapják a fejüket

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

magyarnemzet.hu

Új műsorvezető debütált a köztévén: Bíró Ada gyönyörű, okos, de valójában nem létezik

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó