Létrehozva: 2019.03.06.

Hatalmas örömhírt kapott Amerikából Kis Grófo, erre vártak a szerelmével

Az énekes és párja nagyon szerette volna, ha két kisfiuk mellé egy lány is érkezik a családba. A szerelmesek kívánsága hamarosan valóra válik.

Hamarosan nagycsaládos lesz Magyarország egyik legnépszerűbb mulatós zenésze, Kis Grófo, akinek párja kislánynak ad életet. Nagy a sürgés-forgás a család szolnoki otthonában, hogy a kicsi érkezésére végezzenek a ház felújításával. A gyerekszoba már elkészült, csak a festés van hátra. Ezt a munkát az énekes is el tudná végezni, hiszen szobafestő-mázoló a szakmája, de túlságosan elfoglalt, így egy csapatot bízott meg.

„Isten áldásának tartom minden gyerekünket, de most határtalan az örömöm, hiszen teljesült a vágyunk: a párommal, Tündivel szerettünk volna egy kislányt a fiaink mellé” – mondta boldogan a Lokálnak Kis Grófo. „Úgy tűnik, az idei tavasz hozza a legszebb ajándékot a számunkra. Amikor Tündi szólt nekem, hogy terhes, itthon a korai teszt miatt az orvosok még nem tudták megmondani a magzat nemét. De annyira izgultam, hogy nem tudtam kivárni az időt, és egy amerikai laborban végül megállapították, kislányunk születik” – tette hozzá.

A 26 éves Kis Grófo és felesége egyelőre a nevét sem találta ki májusban születendő kislányuknak. Babonából még a kiságyat sem vették meg, de be-betérnek a helyi bababoltba kislányruhákat nézegetni.

„Hogy bent leszek-e a párommal a kórházban? Persze, de csak a folyosón, mert a szülőszobába nem megyek be. Végig szurkolok majd Tündinek, ahogy a két fiunk születésekor is tettem. Utána pedig három napig bulizok” – árulta el Kis Grófo.

A mulatószene sztárja rajong a családjáért, bármilyen messzire is szólítja el a munkája, a koncert után rögtön hazaindul. Felesége, Tündi aggódik érte, addig nem alszik el, amíg haza nem érkezik. A vasárnap pedig a családé, ebédre mindenki összejön Kis Grófo szüleinél, ahol a roskadásig megrakott asztalnál az édesanyja töltött káposztája a pékségből hozott meleg kenyérrel a legnagyobb sláger. Menedzsere tudja, az énekes semmi pénzért nem mond le a vasárnapi ebédről, ezért a hét utolsó napján csak estére vállal fellépést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár