Létrehozva: 2017.03.30.

Hogy tetszik jobban Orosz Barbara? Szavazz!

Egyik napról a másikra teljes stílusváltáson ment keresztül az eddig vörös hajáról híres mûsorvezetõnõ!

Szerző Ripost

A tűzvörös hajáról híres műsorvezetőnőt mintha kicserélték volna. A hajstílusa szinte védjegyévé vált, mégis egyik napról a másikra szőkére váltott. Nemrégiben Barbara azt nyilatkozta lapunknak, hogy alapvetően nyitott lenne egy új szerelemre, és mint szokták mondani, a nők akkor változtatnak frizurát, amikor valami komolyabb érzelmi változáson mennek keresztül, ez azonban saját elmondása szerint nem igaz a szépséges tévésre.

„Pont a napokban változtattam a hajamat szőkére -mondta a %RIPOST%-nak Orosz Barbarade ennek a közhiedelemmel ellentétben semmi köze nincs a magánéletemhez. Mindig is határozott és bátor nő voltam, így minden különösebb agyalás és fontolgatás nélkül egyszerűen csak véghez vittem azt, amit elhatároztam, és meg kell mondjam őszintén, én elégedett vagyok az eredménnyel.”

És most rajtatok a sor, SZAVAZZATOK:

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle