Létrehozva: 2022.01.17.

Óriási balhé: Felcsaptak a lángok, amikor Horváth Gréta megtudta, hogy Dávid elhagyja

Horváth Gréta egyszerűen nem tudott uralkodni az indulatain!

Alig egy hete derült ki, hogy az Ázsia Exp­­­res­sz második évadának győztes párosa elválik, máris egy csokornyi szaftos történet került napvilágra a „szürke hétköznapjaikról”, köszönhetően a házaspárnak. A különválás hírét Horváth Gréta január he­tedikén jelentette be az Instagramon, úgy, hogy akkor még nem írta le, pontosan mi történt kettejük között.

Fotó: TV2

Méltóságteljes viselkedés

„Dávid úgy döntött, kilép az életünkből. Azt, hogy mi történt, nem szeretném leírni, szeretnék méltóságteljesen viselkedni. Éppen elég ez, amit elszenvedünk Filippel!” – tette közzé az influenszer, aki pár nappal később mégis olyan részleteket osztott meg a nagyközönséggel, amelyekre a legnagyobb jó szándékkal sem lehet azt írni, hogy méltóságteljes.

A szakítás után két nap sem kellett, és Meggyes Dávid bevallotta, hogy van valakije, ezért hagyta el a nevelt fiát és a feleségét. Másnap a Borsnak megszólalt a Dancing with the Stars profi táncosnője, Stana Alexandra, aki elmondta, hogy ő az, aki kapcsolatban van Dáviddal, de egyikük sem csalta meg az aktuális párját, amikor összejöttek.

Esnek ki a csontvázak a szekrényből

Ezek után jött elő Horváth Gréta azzal a történettel, hogy több nő is jelentkezett nála, akik azt állítják, hogy Dávid a kapcsolatuk alatt nekik is csapta a szelet, szexuális tartalmú üzeneteket kaptak a férfitól. „Esnek ki a csontvázak a szekrényből” – írta a celeb, a követői pedig biztosak lehettek abban, hogy még sok csúnya dolog lát napvilágot Meggyessel összefüggésben.

Lángoló ruhák

A napokban lapunk újabb információk birtokába jutott, itt viszont Horváth Gréta a főszereplő. Úgy tudjuk, hogy a szakításkor, vagyis amikor Meggyes bejelentette, hogy elhagyja őt és a fiát, olyan balhé kerekedett, hogy végül Horváth Gréta felgyújtotta a férfi ruháit.

A hír tényleg igaz, bár ezzel sem Gréta, sem Dávid nem büszkélkedik – mesélte a Bors­nak egy, a családhoz közel álló informátor, majd így folytatta:

Óriási balhé volt, elszabadultak az indulatok, Grétánál elpattant a húr, nem tudott uralkodni magán, és tényleg felgyújtott sok mindent. Szerencsére nem lett nagy tűz, vagyis nem kellett tűzoltókat hívni, de így is elég komoly a történet… Egyébként a milliós értéket is eléri a kár, Dávidnak drága ruhái vannak. Vagyis csak voltak.

A Bors megpróblta megszólaltatni a korábbi sztárpárt az ügyben, ám egyikük sem kívánt nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?