Létrehozva: 2020.04.21.

Idősotthon lakóinak szerenádozott Radics Gigi

A fiatal énekesnő egy buszról énekelt az otthon lakóinak, akik nagy érdeklődéssel hallgatták a koncertet.

Rendhagyó koncertet adott Radics Gigi! A fiatal énekesnő egy budapesti idősotthon lakóinak dalolt, ám nem a megszokott módon: egy városnéző busz tetejéről énekelt az óvintézkedések teljes betartása mellett.


Fotó: Markovics Gábor

„A kellő távolságot megtartottuk, nem mentem közel senkihez, a buszról énekeltem az idősotthon ablakából pedig néztek, hallgattak a bentlakók. Ez így volt biztonságos. Hatalmas boldogság volt számomra koncertet adni, és egy kis örömet csempészni az idősek napjába. A mostani helyzetben különösen fontos, hogy törődjünk egymással, a szépkorúakkal is, akiket most nem látogathatnak a szeretteik” – kezdte a Blikknek Gigi, aki boldog, hogy énekelhetett az idősotthon lakóinak, hiszen ezzel nem csak magának, de nekik is örömet okozott.

Jó érzés közönségnek énekelni, minket, művészeket ez éltet. Szokatlan körülmények között léptem fel, de imádtam minden pillanatát, és ahogy észrevettem, a közönség is. Előadtam az új dalom is, ami vasárnap jelenik meg, a klipet otthon forgattuk hozzá” – mesélte Gigi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult