Létrehozva: 2019.05.22.

Igazi kabaré: Táskája áráért vonulhat börtönbe Aurelio

Meglehetõsen érdekesen alakult Aurelio emberrablási ügyének tárgyalása. 180 ezer forintért ítélhetik el akár 9 évre is.

Aurelio nem szegény gyerek, hiszen 2014-ben egy új építésű, ma 30 millió forintot érő öröklakást, 10 millió forintot és egy vadiúj autót nyert egy valóságshow-ban. Ezután pedig kezdetét vette tévés karrierje. Volt műsorvezető, szerepelt több show-ban és azóta is rendszeresen látható a képernyőn, amiért tisztes fizetés üti a markát időről időre. Vagyoni helyzetéről egyébként a bíró is kérdezte a kedden kezdődött perben. "Van egy új építésű lakásom, aminek az értéke 30 millió forint, van egy Mercedesem, ami nagyjából 5 millió forintot ér. Televíziós munkákból élek, és van olyan hónap, hogy hatmillió forintot keresek, illetve van olyan is, hogy semennyit”

- mondta a tárgyalóteremben. Ez a jólét látható is rajta, hiszen bár a keddi tárgyaláson viselt öltönye több számmal nagyobb a kelleténél és nem tartozik éppen a drágább kategóriába, a márkás cipő és a táska már annál inkább sokba került.

Az Armani cipője új korában 125 ezer forintot ért, míg a legújabb Gucci táskáját jelenleg is 690 euróért, vagyis 220 ezer forintért lehet megrendelni. De a Ferrari napszemüvegét is átlagban 250 ezer forintért vesztegetik a hivatalos viszonteladók. Ennek fényében felmerül a kérdés, vajon szükség volt- e arra, hogy Aurelio azon a 2017-es októberi estén társaival megkeresse azt a fiatalembert, aki egy nappal korábban egy kocsmában állítólag elemelte 180 ezer forintját. Persze mondhatjuk, hogy elvi kérdés volt, de ha a keddi tárgyalás eredményét nézzük, kijelenthetjük, hogy jobban járt volna, ha azt a pénzt a veszteséglistához írja...

Mivel Aurelio ellen már érvényben van egy felfüggesztett börtönbüntetés egy drogügy miatt, ha most elítélik, mindenképpen börtönbe kell vonulnia!

A %RIPOST% napilap szerdai számából az is kiderül, mit kapott Aurelio a bíróságon!

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

hirtv.hu

Varga Judit: Magyar Péter nem feltétlenül az az ember a magánéletében, akit ő mutatni akar a külvilágnak

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott

HŰHA

„Nem vagy normális, komolyan mondom” – durván elfajult a TV2 házaspárjának a vitája