Létrehozva: 2018.06.15.

Így zsarolja, fenyegeti a magyar sztárszínésznőt gyermeke apja

Próbál új életet kezdeni Dancs Annamari, akit válófélben lévõ férje feljelentett.

Mindössze négy hónapos volt Kerényi Miklós Máté és felesége közös gyermeke, amikor a színész elhagyta családját. Pedig minden olyan szépen indult, csodálatos esküvőjük és Ádámka megszületése után azonban pokollá vált az Operettszínház művésznőjének élete.

Dancs Annamari nem érti, hogy a férfi, akit egykor annyira szeretett, hogy vált ilyen zsarnokká.

Nem akarok úgy élni, hogy az ember, aki elhagyott bennünket, jelen legyen a mindennapjainkban

– nyilatkozta a Best magazinnak Dancs Annamari. – Jelenleg mindent megteszek, hogy Máté tarthassa a gyermekünkkel a kapcsolatot, de ő minden jóindulatommal és jóhiszeműségemmel visszaél. Tavaly decemberben én indítottam el a bontópert… Amikor különmentünk, ő azt ígérte, gondoskodni fog rólunk, fizeti a bérelt ház költségeit, sőt Ádám nevére egy lakást is veszünk. A válási procedúra kezdete óta Mátéval egyre rosszabb lett a viszony, rájöttem, hogy a lakás megvételét feltételekhez köti.”

A színésznő bízott benne, hogy normális emberek módjára tudják rendezni a válást, de nem így lett. Kerényi Miklós Máté azóta is terrorban tartja volt családját, sőt feljelentette gyermeke anyját. Pedig Annamari mindent megtett, hogy az apa akkor lássa gyermekét, amikor szeretné.

„A fiunk születése óta többször is hazamentünk Erdélybe, természetesen ő tudott erről, fényképeket küldtem neki, és tudta, szüleim háza nyitva áll előtte – folytatta Dancs Annamari. – Ennek ellenére ő feljelentett engem, hogy kiloptam a fiunkat az országból, és idegenekre bíztam. Nagyon megdöbbentem, mert mi csak hazamentünk a szüleimhez, akiket ismer és szeret a gyermekünk… Állandóan zaklat, követelőzik a jogait hangoztatva, és elfeledve kötelezettségeit. Amiben csak tud, akadályoz, lehetetlenné akarja tenni az életemet. Egy év alatt oda jutott a kapcsolatunk, hogy zsarol, fenyeget, feljelent… Soha nem hittem volna! De nincs félnivalóm, nincs mivel zsaroljon engem!"

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén